Oldalak

2015. augusztus 1., szombat

Te miért szeretsz olvasni?



Kedves Olvasóink! :)
Íme itt a hónapindító kérdezz-felelek, azaz egy "önriport" két személyre szabva. Talán kicsit általános kérdésekből összeállított interjút olvashattok, viszont szívből készült Nektek! Amennyiben érdekel benneteket bármi egyéb, esetleg tanáccsal tudtok szolgálni, nagyon szívesen várjuk. Első próbálkozásunkat ezennel útnak indítjuk! Jó szórakozást mindenkinek!





  Miért szeretsz olvasni?
- Mert annyi új világ jön létre előttünk, ahány könyvet kinyitunk, és ennél nagyobb kalandot nem lehet átélni (ülve). Más dolog, ha utazunk és sok új dologba vágjuk a fejszénk :)
Nem szerettem olvasni. Sosem. Persze mikor még 7-8 éves voltam, akkor próbálkoztam, de nem volt sikeres. Aztán gimi harmadik évében gondoltam egyet, és olvasni kezdtem. Nem vagyok nagyon klasszikus könyv rajongó, de Alexander Dumas: A három testőrével kezdődött minden. Igen, sorozat, és nem pedig egy szóló könyv. Ezután Éhezők viadalával folytattam, és így kezdődött minden. Elkezdtem olvasni és csak úgy magával ragadtak, alig tudtam letenni a könyveket szinte. Jó úgy olvasni, hogy saját magam képzeletével tudom egy filmvászonra vetíteni a történéseket, és mindeközben ehetek popcornt is.




  Milyen könyveket szeretsz?
- Azt hiszem a könyvekkel is úgy vagyok, mint a zenével. Abba-tól kezdve egészen Skrillexig jöhet szinte bármi. Ha jó a ritmus - történet -, jó az énekes hangja - a szereplők jelleme -, tehát magával ragad, mindent meghallgatok, illetve elolvasok.
Krimi, főleg, de azért a kaland és akciódús könyveket is szívesen elolvasom. Nagyon ritkán egy kis romantika is becsúszhat egy-egy könyvbe, annyit még eltűrök. A nyelvezet meg aztán édesmindegy, csak angolnak vagy magyarnak kell lennie...és sok legyen a könyvben a párbeszéd.

  Mi szerint választasz?  
- Ami leginkább befolyásol az a borító és a fülszöveg. Amit az olvasó legelőször meglát, az a borító. Ha ez elég érdekes és figyelemfelkeltő, elolvasom a hátoldalát is, ha pedig ez a kettő együtt összhangban van, engem pedig megérintett a könyv, biztosan a kívánságlistámra teszem, ha nem is veszem meg éppen akkor.
Általában a borító nagyon meghatározó számomra. Főleg, ha egy totál ismeretlen könyvvel, íróval nézek szembe, és ha az megfog, akkor sanszos, hogy legalább utánanézek egy kicsit a neten. A vastagsága a könyvnek nem nagyon számít. Maximum megkukkantom, hogy hány oldal és hogy sorozat-e. Természetesen a krimik mindig elsőbbséget élveznek.

  Mennyire tud befolyásolni egy barát véleménye egy könyvről?
- Eléggé. Például nagyon nehezen tudtak rászedni, hogy olvassam el a Csontvárost. A barátaim azt hajtogatták milyen jó könyv (és tényleg), de valahogy elmaradt az, hogy én fedezzem fel a könyvet. 
Eleinte, mikor kezdtem olvasni, akkor még nagy szó volt, hogy ki mit hogyan véleményez. Idővel viszont kialakult bennem az igazi érdeklődési köröm, és hogy milyen könyveket részesítek előnyben, vagy olvasok szívesebben. Szóval már kevésbé folyásol be egy barát véleménye a könyvek terén.



  Sorozat vagy szóló könyv? 

- Egyrészes. Természetesen imádom a sorozatokat is, de figyelembe véve a pénztárcám karcsúságát inkább az egyrészes könyveket választom. A sorozat akkor jöhet szóba, ha tudom, magyarul is megjelenik mindegyik része, illetve értelmes és jó befejezése lesz - tehát nem valami nyálas, szappanopera stílusú.

Gyakorlatilag....mindegy. De a tapasztalataim szerint a sorozatokkal nagyobb barátságban vagyok, és könnyebben neki kezdek egy olyannak, minthogy csak egy szóló könyvet olvassak el. Lehet azért, mert egy egyrészes könyv túl rövidnek tűnne nekem...nem tudom. Egyéb magyarázatom nincs rá :P .
  


  Melyik volt az első könyved? 
- Nem emlékszem :D A Zengő ABC megfelel annak? Kiskoromban kezdtem, de csak pár éve lettem az olvasás bolondja. Amiket úgy elsőnek nevezhetnék: Vakáció a halott utcában, Sovay, Vissza a folyóhoz, Nyár a szigeten. Majd egyszer azon kaptam magam, hogy tesóm kölcsönkapott könyvét, a Vámpírnaplókat olvasom. Ott indult a könyvmánia...
A három testőr...mondhatni. Tetszett és ezzel együtt kedvet kaptam az olvasáshoz. Klasszikus volt, de mégis nagyon bejött. Az egyik kedvenc korszakomban játszódik, és mindig is kedveltem a kardpárbajokat illetve a hatalmi harcokat, amikor egy jobb célért harcolnak.

  Hol szeretsz a legjobban olvasni? 
- Csendben. Amúgy sok helyen. Azokat a helyeket preferálom, ahol a nap nem süti ki a szemem, nem zsibbad el a hátsó felem és esetleg van párna :3 .
Ahol épp olvasós kedvem van, és kényelmesen el tudok helyezkedni. Ez általában a kanapé. Ha utazok, akkor olyankor is kellemes időtöltés tud lenni az olvasás. Például vonaton vagy buszon. Aztán ha utazok, akkor a hangzavart egy kis zenével könnyen ki tudom iktatni, és nyugodtan olvashatok magamnak zavartalanul.















  Szeretsz könyvet kapni? 
- A világ legjobb ajándéka. Persze csak akkor, ha telitalálat. Most az jut eszembe, amikor tavaly karácsonykor észrevettem, hogy a fa alatt egy könyv is van. Nem tudtam ki kapja, de örültem, mert én mért ne olvashatnám el. Végül kiderült, hogy az enyém. Örültem. Míg kivettem a táskából. Ottlik Géza: Iskola a határon. Picit lelombozódtam. Természetesen elfogadtam, hiszen ajándék és könyv is, de szerintem nem fogom elolvasni :$ Viszont az itthoni könyvtárat gazdagítja, és ha szükség lenne rá, majd kéznél lesz!
Jó kérdés, még csak néhányszor kaptam könyvet ajándékba. Amúgy ki nem szeret könyvet kapni? Főleg ha egy olyan könyv, amit már régóta várt és el akarta olvasni. Kölcsön könyvet viszont már sokszor kaptam, de azokat mindig vissza kellett adnom...pedig néhányat nagyon szerettem.


  Mi jut eszedbe, ha azt mondják neked: Könyv? 
- Szabadság.
Lapok, amelyekre betűk vannak nyomtatva. Persze az e-bookal sincs problémám.




  Szerinted mindenki ugyanazt olvassa ki egy adott könyvből?
- Biztosan nem. Ezért is jó olvasni és beszélni róla. Hiszen ahány ember, annyiféle, és mindenki máshogy látja az adott élethelyzeteket is, máshogy gondolkodik, mást ad mindenkinek egy-egy történet is.
Logikus, hogy nem, mert mindenkinek más a fantáziavilága, de a könyv tartalmának úgy a 85%-a meg kell hogy egyezzen mindenkinél. Meg aztán az is fontos tényező, hogy milyen stílus ugye...bejön-e vagy kevésbé, és így tovább.

  Szeretsz csak úgy betérni egy könyves üzletbe? Ha igen, miért? 
- Igen, mert akárcsak egy könyvtárban, ott is csend van, bóklászhatok szabadon, és hát kérem szépen, könyvek!!!
Igen, ha van időm, akkor mindig bemegyek egy könyves üzletbe. Csak azért is bemegyek, hogy hátha van valami újdonság, amit felírhatok és majd később otthon jobban megvizsgálhatok, hogy ténylegesen elolvasom-e, vagy csak „jól nézett ki, de inkább nem”.


 


  Ha egy könyvből film is készül, megnézed? 
- Nem biztos. A Harry Pottert a film után olvastam és igencsak felháborodtam, amikor kulcsfontosságú dolgok maradtak ki. Az Éhezők viadala sem nyerte el annyira a tetszésemet. Én teljesen máshogy képzeltem el a dolgokat. Viszont a Beavatott adaptációja kifejezetten tetszett. 
Mindig megnézem. Összehasonlításképp főleg, hogy hol tér el a kettő egymástól, és hogyan mutatja be egy filmrendező az ő szemszögéből a könyvnek egyes jeleneteit. Tapasztalatom szerint a sorozatokat élethűbben lehet bemutatni, mivel nem kell túl sok részt kivágni és sűríteni.

  Te, mint fiú/lány, milyen könyveket tennél "kötelezővé" a többi fiúnak/lánynak? 
- Jó kérdés. Talán a Jane Eyre-t. Klasszikus regény, és a szerelem a fő témája, ugyanakkor nagyon sok más dologba enged belátást. A főszereplő elmeséli egész életét. A sok kín, szomorúság, szeretetlenség kíséri őt, azonban mindig talál kedves embereket, akik reményt adnak neki. Azonban a boldogságot csak nem leli meg... Egészen a végéig húzza az írónő, amikor is már a mi szívünk is kezd megszakadni. Igazán bele lehet élni magunkat. A sok rossz dolog teszi valóssá a könyvet. A végén, a várt happy end megkoronázza az egészet. Viszont nem csöpögős.. Érezzük mi is, hogy így kell lennie. Egyszerűen nem lehet elmondani. El kell olvasni!


Hmm...hadd gondolkozzam kicsit...Gyűrűk Ura, Hobbit, A három testőr, Nikki Heat sorozat. Mert ezek a könyvek megtanítanak az alapvető dolgokra, stílusokra és mégis élvezetessé teszik az olvasást, mert jó történeteken, jeleneteken és párbeszédeken keresztül mutatja be az író.





  Szerinted győzöd elolvasni életedben az összes könyvet, amit kiszemelsz magadnak? 
- Hmm, jó kérdés! Amennyiben körülbelül 1 000 évet fogok élni, talán. Egy erős talán. Remélhetőleg a túlvilágon is van könyvtár :)
Kicsit hülye kérdés, mert sose lehet tudni, mikor jelenik meg egy új és másik könyv, amelyért megőrülnél. Tehát a könyvek száma amit elszeretnék olvasni folyton gyarapodik, így aztán amit most elakarok olvasni, azt biztosan elolvasom a következő pár évben.


  Klasszikusokat is szereted? 
- Igen :) Az eddigiek közül nincs nagyon kedvencem, de a mondanivalójukat meg kell emészteni. Így, idővel visszatekintve pedig komoly művek és értékesek. Sokat tudnak adni.
Nagy meglepetésemre nincs túl nagy bajom velük. Ilyen klasszikusok Tolkien Gyűrűk Ura és Hobbitja vagy Dumas Három testőre. Tetszettek, pedig hosszúak. Ráadásul a Gyűrűk Urát angolul olvastam el minden probléma nélkül.


  Fel tud vidítani egy könyv?
- Amennyiben vidám, igen. 
Van az úgy, bár már nem tudom mikor olvastam könyvet szomorúan.

Mennyire folyásol be egy könyv?
- Sokban függ a stílusától, a történettől. Viszont sokszor kihat a közérzetemre. Van, hogy nem lehet hozzám szólni, esetleg euforikus hangulatba kerülök, olykor sírok is, esetleg kacagok (ez néha elég...érdekes a buszon), volt már, hogy teljesen elbambultam a végkifejlet fejtegetésében... Teljesen a hatásuk alá tudok kerülni.
- Attól függ mennyire élem bele magam a történésekbe. Aztán ha nagyon beleéltem magam, akkor nagy hatással tud lenni rám, hogy néha-napján álmodok is velük. Volt már olyan is, hogy álmomban előreolvastam a könyvet, annyira olvasni akartam.

A kihívás alatt mely könyveket szeretnéd bemutatni?
- Szent Johanna Gimi, Jane Eyre, Narnia, Flavia de Luce, Weasly, kedvesem, A ferde ház, Kis herceg és még sok más :)
- Gyűrűk Ura, Hobbit, A burok, Nikki Heat sorozat, Éhezők viadala, Da Vinci-kód, A beavatott...röviden ennyi jutott eszembe, de biztos van még pár könyv, amit nem említettem meg ;)












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá Te is! :)