Oldalak

2015. augusztus 10., hétfő

Harry Potter

Augusztusi kihívásunk mai "főszereplője" egy sorozat. J.K. Rowling világhírű Harry Potterjét hoztuk ma el nektek a mi szemszögünkből.
A mai önriportunk néhány részletre tér ki, a történettel kevésbé foglalkozunk, hiszen azt rengetegen ismeritek. Mégis lesznek olyan napok, amikor HP részeket hozunk bemutatásul, mi hogy éltük át őket. A szót nem is szaporítanám tovább. Kellemes olvasást mindenkinek!

1. Mi volt előbb: a könyv vagy a film?

A film. 4 éves voltam, amikor elvitt anyum a moziba az első részre. Nővérem bele volt bolondulva, és az sem érdekelte, hogy szlovákul vetítik (ugye Felvidéken élünk :) ). Máig emlékszem rá. Imádtam. Később kazettán is megszereztük, és szinte kívülről tudtam. A könyvet csak pár éve olvastam el... Valamiért nem volt hozzá sose kedvem, hiszen ott a film. Na, de ahogy elolvastam, kiteljesedett az egész történet. Rengeteg dolog nem került bele a filmekbe, így egy picit haragszom rá :P Ettől eltekintve mindkettőt szeretem, és a szívembe lopták magukat.

Egyértelműen a film volt nekem az első. Hány éves is lehettem? Azt hiszem olyan...9 éves lehettem, mikor először láttam moziban az első részt. Suliból voltunk, és szerintem megérte. Mondjuk akkor voltam moziban is először, szóval nagy élmény volt. A könyv az még váratott magára. Amúgy azt hiszem, hogy ekkor kezdtem el nagyon érdeklődni a filmek világa iránt. Látványos volt akkor, az egyszer biztos. Teljesen más szemmel néztem, mint most.

2. Mi fogott meg a témában?

A varázslat. Az a környezet, amit Dumbledore-t körülveszi - hiszen sok mindennek ő a fő feje - és a nem is tudom...minden.

Hát vajon mi tetszhetett?? Persze hogy a varázslás és az ő világuk. Régen én is varázsló akartam lenni. Folyton egyenes ágakat szedtem össze, és hasonlóan hadonásztam velük, illetve kántáltam a varázsigéket. Persze amit tudtam, mert vannak amelyeket nem tudtam.  Ettől függetlenül még gimiben is szívesen „hajtogattam” papírból pálcát. Ekkorra legalább ismertem a varázslatok 80%-át. Aztán meg jó volt csak úgy gyerekeskedni kicsit. 

Még ma is szeretem a varázslást. Menő dolognak tartom. Mindig is meg akartam tanulni varázsolni valami igazán jót...de eddig valahogy nem sikerült.


3. Mikor és miért olvastad el a könyveket?

Azt hiszem két éve olvastam először őket. Kifogytam az olvasnivalóból, és már a kellő kíváncsiság is megvolt, így kézbe vettem, és le se tettem a hetedik részig.

Vicces, de érettségi után olvastam el az első részt. Utána persze a többit is, de azért fura, hogy 9 évesen láttam a filmet először, és 18 évesen olvastam csak el a könyvet. De ettől függetlenül jó volt. Voltak benne részek természetesen, amik nem egyeztek meg a filmmel, és ezt azonnal észrevettem. Persze nem hibáztatom a filmrendezőt, jó munkát végzett, azt kell hogy mondjam.

Azért kezdtem bele, mert „Ó, ez angolul van! Kíváncsi vagyok milyen lehet eredeti nyelven”. Aztán könnyűnek tűnt a nyelvezet, mivel gyerekeknek íródott, szóval simán megértettem. Végül a maradék hatot is angolul olvastam el. Ez a 7 könyv volt az első, amit angolul olvastam el. Örülök neki...megszerettette velem az angol nyelvű könyvek olvasását.


4. Melyik tetszett a legjobban?

Az ötödik rész, mert ebben van a legtöbb olyan dolog, ami nem került bele a filmbe, és ezek a dolgok igazán figyelemre méltóak és fontosak. A későbbiekben majd részletesebben szeretném bemutatni és elmondani a dolgokat.

Hmm...ezen kicsit gondolkodnom kell, mert mindegyikben van, ami tetszett és van ami nem. Nehéz választás, de a Főnix rendjét mondanám kedvencnek. Igaz, hogy a leghosszabb könyv, de szerintem az egyik legviccesebb is, és ekkor kezdődik el az igazi háború. Mondtam már, hogy odavagyok a háborúért? És ez még varázslók között...fenomenális. Tehát igen, az ötödik könyv tetszett a legjobban.

5. Ki a kedvenc szereplőd és miért?

Hmm.. Nem tudom :( Hagrid, Hermione, Ron, Harry, George, Fred és mindenki más. Komolyan nem tudok választani... Igaz, van aki kedvesebb számomra, de nem tudnék választani közülük. Esetleg Dobbyt. Őt nagyon nagyon szerettem (a többieket is!). De az ő boldogsága, megjelenése néha teljesen fel tudott vidítani és meg is nevettetett. A legkisebb dolognak is tudott örülni. Példát vehetnének páran róla ;)

Sok kedvenc szereplő van, és nehéz is lenne közülük választani...főleg egyet. Kettőt még tudok. Hermione és Luna. Hermionet az első részekben még nem annyira kedveltem, de később egyre jobban bejött. Eleinte túlságosan a szabályokkal volt, nem szeretett tilosban járni...a végén már annál inkább. Luna meg Luna. Okos, szép, a neve is szép, szóval simán tetszett. Mármint szereplő tetszett..nem máshogy, ne hogy félreértés essék. Azt mondjuk sajnáltam, hogy nem volt benne már a második résztől kezdve, pedig ő is Ginnyvel kezdte a sulit. Mindegy most már, kedvencem és kész.

6. Szerinted mi a sorozat mondandója, lényege?

Elsősorban a szórakoztatás, és a fiatalság megszólítása. Természetesen ez a történet mindenkihez szól, nem csak az ifjúsághoz. A szórakoztatás mellett pedig ott van egy fontos szál is. Az egész történet vezérfonala a szeretet. Minden ebből indul ki. Kezdve Lily védelmező szeretetével, Piton "tartózkodó" szeretetén át, egészen Ron és Hermione szerelméig. Mindenütt ott van. Csupán Voldemortból veszett ki. Rá nem vár más, csak a halál. Holott a lehetőség végig ott van előtte... De nem lép előre, ő megmarad a szeretetlenség világában. Innen ered minden rossz és minden konfliktus is. A való életben próbál szerintem rámutatni ugyanerre a problémára Rowling egy olyan történeten keresztül, aki mindenkit megérint. Csakúgy, mint a szeretet is.

A mondandója az,hogy: „Varázslás már pedig létezik!”

7. Szerinted mennyire tér el a film és a könyv?

Vannak eltérések, mint mindig. De ahogy már előbb mondtam, nekem az ötödik résznél ütött nagyon. Ott rengeteg dolog kimaradt, és picit be is telt a pohár... Ekkor váltam teljes mértékben könyvpártivá.

Fogós kérdés, mivel mindkettőt szeretem. Annyit fűznék hozzá, hogy egy film nem lehet olyan hosszú, mint egy könyv, tehát el kell, hogy térjen egymástól, azonban azt kell hogy mondjam, amit csak lehetett, és a történet is megengedte, egész közel van a film és a könyv egymáshoz. Százalékban kifejezve olyan 75-öt mondanék. Annyi bőven elég. Legtöbb eltérés (illetve elhagyás), az negyedik, ötödik, és a hatodikban van, mivel ezekben voltak olyan mellék történetek is, amelyek nem nagyon kötődtek a fő történethez. Ilyen például mikor Hermione a házimanók jogaiért küzdött.

8. Voldemort bukása után vajon hogy folytatódna a történet?

Mindenki boldog, a gyerekek élik az életüket, de azért a mindennapi gondok ott vannak. De ezeket már egy olyan világban tudják megoldani, ahol béke honol, és rendben van minden. Az emberek is. Hiszen..a társadalomban a legnagyobb baj az emberekkel van, nem? Ebben a csodatörténetben pedig még ez is helyrejön. Milyen jó lenne... :3

Minden a legnagyobb rendben, azonban megint történik valami hosszú idő után, és lesz egy újabb Voldemort, aki nem Voldemortnak fogja hívni magát. Hiába, Sirius megmondta. A történelem megismétli önmagát.

9. Szerinted hány varázslóiskola volt még a Roxforton kívül, és az mennyire lehetett más?

Szerintem éppen annyi, ahány mugli suli. Jóó, valamivel biztosan kevesebb. De azért vannak. A minőségük pedig szerintem nem éri el a Roxfortit. Ehhez nem nagyon tudok többet fűzni. Nálam Roxfort a legjobb :3

Sok. Konkrétabban olyan 13 minimum. Mert ugye ha volt kviddics világkupa, akkor valahol kell lennie iskolának, viszont a tűz serlegében csak 3 iskola vett részt a trimágus kupán (Roxforton kívül), és a kviddicskupán ott volt Írország is. Ezért több iskola volt szerintem.

Sokkal másabb kellettek hogy legyenek. Minden iskolának megvan a saját...eredetisége.


         10. Kipróbálnád a varázslósakkot?

Ezer örömmel! Persze nem élesben, ahogy a Bölcsek kövében is történik. Hanem finoman, egy kis táblán. Nagyon élvezném. Szeretek sakkozni amúgy is, ez pedig még jobban megszerettetné velem. Talán jobban átlátnám.... Hmm..kell nekem egy!
Kipróbálnám, de nem vagyok túl nagy sakkmester. Volt, hogy egy egyszerű gyalogtól is sakkmattot kaptam.

11. Kinek a bőrébe bújnál szívesen és miért?

Hermione. Összejön Ronnal! Meg okos. Nagyon okos. Ugyanakkor van benne elég spiritusz, és sok mindent ügyesen meg tud oldani. Szívesen lennék olyan, mint ő.

Talán Luna bőrébe, mivel róla keveset ír az írónő, és kíváncsi vagyok, hogy mit is csinál a szabadidejében, kikkel jár össze (persze ilyenből kevés van), meg hogy igazából milyen az ő élete.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Szólj hozzá Te is! :)